2007.06.31. 11:41 - ballagok a buszmegálló felé az iskolából, örömittasan szemlélem a cseppet sem örömittas környezetemet, de semmmi sem tudja beárnyékolni a napomat, mivel tökéletesre sikerült a vizsgám! Ám egyszer csak megakad valamin a szemem. A város legfontosabb terén, egy szobor mellett egy keréktárcsa hevert. Megrökönyödve megálltam, majd egy jót nevettem, elővettem a telefonomat és lefényképeztem. A szemközti oldalon a kávézó előtt három osztálytársam üldögélt, s mikor megfordultam, felismertek és jó nagyot köszöntek, ellátva a nevemmel. Így időszerűnek láttam a lelépést.
2 héttel később ismét a buszmegálló felé tartottunk egyik osztálytársnőmmel, beleméllyedtünk az aznapi dolgozatok kiértékelésébe, majd egyszer csak megtorpantam. alig 2m-re a lábunktól egy fa tövében ugyanaz a keréktárcsa hevert. Az előző fotóról be is azonosítottuk. Ezt is lefényképeztem (bár ezt a fotót újabban nem találom), ugyanúgy, mint az első alkalommal.
3 nappal a keréktárcsával való második találkozó után ismételten láttam jóbarátunkat. Azóta már neve is született: Fred. Sokaknak megmutattam a 2 Fredről készült képet, és mindenki azon a véleményen volt, hogy látták már valahol.
Ezúttal a buszmegállóban találtunk rá... árcédulával. 15.000ft. Ez állt ákom-bákom írásjelekkel a sárga öntapadós papíron. Ekkor kitámolygott az állomás WC-jéből a város leghíresebb emberének titulált, "Tulipán" néven ismert hajléktalan, majd hangos beszédbe kezdett, amit ugyan nem lehetett mindenhol felismerni, de nagyvonalakban a tárcsa elárverezéséről szólt. Ekkor azonban a váró túloldalán begurult a buszunk, és mennünk kellet.
Ezután soha nem láttuk már Fredet, se Tulipánnal, se magányosan.
